Fővárosi parkok

Margitsziget

A történelmi jelentőségű Margitsziget a Dunán, Budapest központi részén helyezkedik el. A tömegközlekedés kivételével mindenfajta motoros járművel behajtani tilos, így szó szerint a pihenés, a sport és a béke szigete. A tavasztól őszig nyitva tartó Palatinus strandfürdő, a Hajós Alfréd sportuszoda, ahol a magyar olimpiai bajnok vízipólócsapat edz, a kis vadaspark, a Domonkos-rendi apácakolostor romjai, a napozó teknősökkel teli Japánkert, az 5 km hosszú kocogósáv, több neves étterem és nyári szórakozóhely, két luxushotel és a Rózsakert csak néhány kiragadott példa abból a számos látványosságból, amely az idelátogatókat várja. Feltűnően sok biciklistát és gyerekes családot látni a szigeten, évszaktól függetlenül. A forró nyári napokon megtelnek a strandok és az uszodák, de ilyenkor sok ember heverészik Budapest legnagyobb szökőkútja mellett is, amely a Margit-hídhoz közel, a lehajtó végén álló füves területen épült – a szökőkút 30 percenként kellemes dallamokat játszik. A Margitszigetet déli oldaláról a Margit-híd, északról Budapest leghosszabb hídja, az Árpád-híd határolja.

Népliget

A Népliget Budapest legnagyobb, 110 hektár területű közparkja. Nem ez a legnépszerűbb budapesti park, mivel a városközponttól délkeletre, a külvárosban helyezkedik el. Sok emlékmű és közterületi szobor található itt. A gazdagabb polgárok Városligetével szemben inkább a munkásosztály látogatta a kommunizmus idején, amely a park állapotán meg is látszik. A Népliget része a Centenáriumi Park, amelyet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulójára építettek. A lézerszínház-előadásokat felvonultató Planetárium mellett az E-Klub, Budapest egyik legnagyobb szórakozóhelye található itt.

Normafa

A Normafa a Svábhegyen, a János-hegy tőszomszédságában fekszik, amely a város legmagasabb pontja (529 méter). Gyönyörű látképéért és friss levegőjéért járnak ide a budapestiek. Számos kiránduló-útvonal kiindulópontja a Normafa – ha kirándulni indulunk, öltözzünk megfelelően és vigyünk magunkkal térképet vagy GPS navigátort, mivel sok helyen le vannak kopva a turistautak jelzései. Legkönnyebben a Fogaskerekűvel juthatunk ide, amelynek az alsó végállomása a Moszkva tértől 2 villamosmegállónyi távolságban van. A felső állomás a Széchenyi-hegyen, a Panoráma Hoteltől nem messze épült meg.

Városliget

A Margitszigettel ellentétben a Városliget nem természetes, hanem emberi kéz által épített, tervezett park, majdhogynem “élménypark”. Nézzük, mit takar az élmény: a Hősök tere mögött fekszik a Műjégpálya és Csónakázó-tó, amely a XIX. század végén nyitotta meg kapuit, a budapestiek óriási lelkesedésére. 1996 óta a Műjégpálya alkalmas nemzetközi gyorskorcsolyázó versenyek megrendezésére is. A tó mellett kanyarog az Állatkerti körút, amely számos nevezetességet tartogat. A 2-es szám alatt van az 1894-ben épült Gundel étterem (1910-ig Wampetics étterem) és a “Kistestvére”, a Bagolyvár étterem, ami közvetlenül az épület bal szárnya mellett épült, a Gundellel osztozik a konyhán, de szolidabb árakon. A Bagolyvár az egyetlen étterem Budapesten, ahol kizárólag csak hölgyek dolgoznak. Továbbsétálva az Állatkerti körúton, a Fővárosi Állat- és Növénykert 1866-ban létrehozott komplexumához érkezünk, melynek kőkapuja a magyarországi Art Nouveau (szecessziós) építészet egyik kiemelkedő példája, az elefántházzal együtt. Az Állatkert végéhez közeledve megpillantjuk a Széchenyi Fürdő épületét, amely Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma. A fürdővel átellenben magasodik a Fővárosi Nagycirkusz köríves épülete, melyben először 1891-ben tartottak előadásokat – azóta 125 műsoron, 15500 előadáson több mint 25 millió néző vett részt. A cirkusz mellett van a Vidámpark, amely jelenlegi formájában 1950-től működik, de története az 1800-as évek elejére nyúlik vissza. A Vajdahunyad-vár, amely az 1896-os világkiállításra készített fa- és kartonmakettek helyén épült, igazából három létező épület kicsinyített és egybeépített mása, ennek ellenére megdöbbentő harmóniában ábrázolja a különböző építészeti stílusokat.

Városmajor

A Városmajor (a köznyelvben gyakran csak Major) Krisztinaváros egyik része Budapest XII. kerületében. A Rózsadomb és a Kis-Sváb-hegy közötti területen mintegy 100 000 négyzetméteres kiterjedésű közpark terül el, amelyet a Szilágyi Erzsébet fasor és a Maros utca határol.

A terület, amely az Ördög-árok ártere volt, sokáig kaszáló, illetve a katonai tulajdonú terület volt. 1729-ben Buda város tanácsa 3000 forint elővételi jogon megvásárolta Gróf Daun városparancsnoktól, ahol az korábban kertészetet és majort létesített. 1731 és 1783 között a területet kertészeknek adták bérbe, de az a városnak nem járt haszonnal. 1785-ben II. József rendeletére a Városmajor területén közparkot kellett létesíteni. A Budai Magisztrátus (helytartótanács) Tallherr József állami építészt bízta meg a kertészeti tervek elkészítésével és Kock Antal városi kertész kezdte el a kerttelepítést 1787-ben, az akkor divatos francia kertek mintájára a budakeszi és a dunabogdányi erdőkből vásárolt 3000 fát ültettek el. Ezeket a legöregebb szilfákat 1989-ben vágták ki.

A 19. század elején ide költözött a budai vurstli, ami a környék leromlásához vezetett: a gondozatlan parkon a poshadt vizű Ördög-árok folyt végig. 1920-ban az Ördög-árok befedésével és az ezt követő parkrekonstrukcióval újjáéledt a terület. Ebben az időszakban több építmény is elkészült, köztük a Árkay Aladár tervezte Városmajori Jézus Szíve plébániatemplom, BSE sportcsarnok és teniszpályák, valamint a fogaskerekű vasút (2008 óta: 60-as járatszámú villamos) végállomása.

A parkban található Hüvelyk Matyi szobrán kívül az első világháborús hegyivadász emlékmű a Beethoven szobor és Árkay Aladár emlékoszlopa.

A park fenntartója a Főkert Zrt. Ma a közpark funkciók mellett itt működik a Városmajori Szabadtéri Színpad is. Itt található ezen kívül a Városmajori Gimnázium.

Vérmező

A Vérmező egy közpark Budapest I. kerületében, a Krisztinavárosban. Itt történt Martinovics Ignác és társainak a lefejezése 1795. május 20-án.

A park a Várhegy nyugati lábánál nyúlik el; az Attila út, a Krisztina körút és a Mikó utca határolja. Alatta folyik végig az Ördög-árok; a Vérmező területe a pleisztocénben jött létre, mint a patak hordalékos lapálya.

A 14. században Logod falu feküdt ezen a helyen, amely a török időkben elpusztult. Miután a törököket kiűzték, a terület úgynevezett glacis, vagyis a védelem részére kilövést biztosító sík terület lett. 1752-ben a várfalaktól egy puskalövésnyire kijelölt katonai védőövezet lett, ezért egészen a 18. század végéig nem engedték beépíteni. 1769-ben a Haditanács engedélye alapján a glacison területeket kaptak azok, akik vállalták rajtuk az építkezést, az épületeket azonban a tulajdonosok felszólításra kötelesek voltak lebontani. Ilyen körülmények között azonban senki sem akart építkezni, így a terület beépítetlen maradt. 1784-ben a Helytartótanács a glacist megszüntette és ingyen telket adott azoknak akik építkezni akartak. Ezekre a házakra a katonai igazgatás már nem vonatkozott. Később a Vérmezőt a várnagy kaszálónak használta, emiatt akkoriban a területet Generális rétnek hívták.

Nevét Martinovics Ignác és társai itteni, 1795. május 20-i kivégzéséről kapta; a park Széll Kálmán tér felőli végén állítottak nekik emlékművet.

A területet először 1820 körül parkosították. Később katonai gyakorlótérnek használták. 1896-ban a millennium alkalmából, majd 1934-ben Horthy Miklós 15 éves bevonulása alkalmából nagyszabású katonai díszszemlét és népünnepélyt tartottak a mezőn. A két világháború között egyébként lovaspálya működött itt. Érdekesség, hogy itt tartották a 1931-es biatorbágyi vasúti merénylet áldozatainak gyászszertartását. Az a tény sem közismert, hogy 1930-as évek végén protestáns helyőrségi templomot, pár évvel később pedig egy Gömbös Gyula szobrot terveztek az északi részre. A háború miatt aztán egyik sem valósult meg. Budapest második világháborús ostroma idején ez volt az utolsó terület, ahol könnyű futár-repülőgépek le tudtak szállni. Továbbá utánpótlást szállító vitorlázó szállító gépek is itt szálltak le az ostrom utolsó részében. Ebből kifolyólag a háború befejezésekor szétlőtt repülőgéproncsok tucatja hevert szanaszét a területen.

Jelenlegi formáját a második világháború után nyerte el: nyugati feléből a Déli pályaudvar építése miatt lecsippentettek egy apró darabkát. A korábbi füves teknőt pedig – ahol akkor még csak néhány fa állt itt-ott a mező szélén -, a romba dőlt Várból lehordott törmelékkel feltöltötték, majd 1948-ban hozzáfogtak a parkosításához. Faállománya ezért aránylag fiatal, de változatos. Faültetések mellesleg jelenleg is zajlanak a parkban. Az eredeti elképzelések szerint egy aprócska tavat is kialakítottak volna a park közepén, de ez végül nem valósult meg.

1986-ban a Vérmező északi végén állították fel Varga Imre szobrászművész Kun Béla sokalakos emlékművét. A szoborcsoportot 1991-ben elbontották és a budatétényi szoborparkba szállították.

A park érdekessége a Déli pályaudvarral szemközt felállított régi zöld vasúti kocsiból kialakított Vagon étterem.

2006-2007-ben az ELMŰ 120/10 kV-os alállomást épített a Vérmezőn, amely a Bugát lépcső alállomást váltotta ki. 2008-ban ide állították fel a költő születésének 125.évfordulójára Budapest első köztéri Babits Mihály szobrát (Marton László alkotása). A költő egyébként élete utolsó 10 évét itt a Vérmező melletti házakban élte le családjával.

Gellérthegy

A Gellérthegy (egybeírva) Budapest egyik városrésze az I. és XI. kerületben. Nevét a 235 méter magas Gellért-hegyről kapta, amit területe nagyjából lefed.

A Budai-hegységhez tartozó Gellért-hegy nagyrészt Budapest XI. kerületében található, kisebb északi része az I. kerülethez tartozik. Keleti oldalról a Duna, délnyugatról a Sas-hegy, északnyugatról a Naphegy, északról pedig a Várhegy határolja. Északkeleti végénél az Erzsébet híd, délkeleti végénél a Szabadság híd található.

A városrészt északon a XII. kerület, Krisztinaváros és a Tabán, keleten a Duna, délen Szentimreváros és Kelenföld, nyugaton pedig Sashegy városrész határolja. Pontos határai: Hegyalja út a Budaörsi úttól – Sánc utca – Orom utca – a Citadella északi sétányához futó sétaút – Citadella sétány – az emlékműtől délnek futó sétaút – Verejték utca – Kelenhegyi út – Mányoki út – Ménesi út – Alsóhegyi út – Villányi út – Budaörsi út a Hegyalja útig.

Kelták
Régészeti leletek tanúbizonysága szerint már a kelták is oppidumot létesítettek a hegy magasabb részein és északi lejtőin. A régészek valószínűnek tartják, hogy ezt a sánccal megerősített várost és a környező területeket az eraviszkusz törzs lakta. A meredek sziklafal könnyen védhetővé tette a települést. A hely értékét csak növelte a Duna itt összekeskenyedő szakasza, amely a folyami rév, átkelőhely létesítését tette lehetővé. A legjelentősebb kereskedelmi utak is ezen az átkelőn haladtak át.

A lejtőkön kialakított teraszokon a házak mellett bronzöntő- és fazekasműhelyeket is építettek a hozzájuk tartozó edényégető kemencékkel. A feltárt házak némelyikében kézimalmokat, sütőkemencéket és agyagból tapasztott tűzhelyeket is találtak a régészek.

A római hódítás következtében az itt élőket az 1. században az esetleges felkeléseket megelőzendő letelepítették a jól védhető hegyről. Belőlük hozták létre a civitas Eraviscorum közigazgatási egységét. Később azaquincumi polgárváros területéhez tartoztak. A gazdasági fejlődéshez az eraviszkuszok főként fejlett fazekasiparukkal járultak hozzá, amely kezdetben a kelta formákat ötvözte a római ízléssel, de a későbbiekben, alkalmazkodva a légiótábor igényeihez és a divat változásaihoz, elvesztette az ősi formákat.

Árpád-kor

Szent Gellért legendájának ábrázolása a Magyar Anjou Legendáriumban
Az Árpád-korban a hegynek Pesti-hegy, illetve Kelen-hegy volt a neve. A „kemence” jelentésű, szláveredetű pest szó valószínűleg a hegy belsejében található barlangot és hővizes tavat, egyesek szerint az itt lévő mészégető kemencéket jelentette. Innen kapta nevét a szemközt, a Duna túloldalán kialakuló Pest városa is.

A legenda szerint 1046-ban a hegy sziklás dunai oldaláról lökték a mélybe (egyes források szerint hordóban, mások szerint talyigán) a Vata-féle pogánylázadás résztvevői a hittérítő Gellért püspököt. Bár a legenda valóságtartalma megkérdőjelezhető, a 15. századtól a hegyet Szent Gellért-hegynek (Mons Sancti Gerhardi) is szokták nevezni. Más felfogás szerint nem pogány magyarok, hanem a méltatlan Szent István-unokaöcs, a velencei dózse fia, a letett Orseolo Péter király magyar főnemesi ellenfelei végeztek a velencei bencés térítőpüspökkel, mert olaszként potenciális árulónak tartották. Gellért tehát nem kereszténysége (hitvallósága), hanem nemzetisége miatt veszett el.

16-18. század
A török hódoltság idején a hegytetőn álló kápolna helyére palánkvárat építettek. A törökök a hegy lábánál fürdőket építettek, amelyek az itt feltörő hőforrásokból nyerték a vizet. A Gellért-hegy elnevezés csak a tizenötödik században vált általánossá. A Budát közel másfél évszázadig (1541 és 1686 között) a kezükben tartó törökök a szentként tisztelt és a hegy tetején eltemetett Gürz Eliász muzulmán papról Gürz Eliász dombjának nevezték-Evlija Cselebi 1660-1664-es magyarországi utazásairól írt művében ez áll: “A budai vámfelügyelő elbeszélése szerint Gül-baba dombjától, a Közép-hegyektől és Muhabad dombjaitól (maiSzabadság-hegy) egész a Gürz-Eliász hegyig és Kile ovaszi (ma Kelenföld) dombjaiig menve, onnan pedig egész Ó-Budáig széltében és hosszában három órányi helyen 7000 szőllőkert van.”

A 17. században a hegy gyakran szerepel a hazai boszorkányperekben, mint a boszorkánytáncok, boszorkánygyűlések helyszíne. Még a más vidékeken tapasztalt boszorkányjárást is „szentgellértre való járásnak” nevezték el.

19. század

Szent Gellért szobra és a nagy vízesés

Újbuda látképe a városrészből
József nádor kezdeményezésére a hajdani palánkvár helyén 1813 és 1815 között felépítették a Nagyszombatról Budára költözött egyetem csillagvizsgálóját, amely 1849-ben, Buda ostromakor megsemmisült.

1847-ben a budai közgyűlés, Döbrentei Gábor javaslatára a hegynek a Kelen-bérc nevet adta, így „hivatalosan” ma is ez a hegy neve.
Egy érdekes épület: a Hegedűs-villa
1851-ben Haynau felépíttette a Citadellát. A kiegyezés után a citadella erődjellege fokozatosan megszűnt.

Addig a hegy oldalát szőlő borította, a terület a híres budai borvidék részét alkotta. A 19. századvégén azonban a filoxéra következtében a szőlő itt is teljesen kipusztult. A használatlanná vált hegyoldalakat ekkor kezdték el beépíteni.

A 20. századtól napjainkig[szerkesztés
Az 1920-as években kezdték parkosítani a hegy lejtőit és sétányokat építettek. A déli oldalon található a Szent István barlang, melyben 1926-ban a franciaországi Lourdes-i barlang mintájára sziklakápolnát alakítottak ki. A Magyarok Nagyasszonya sziklatemplomot az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a Pálos rendnek adományozták. A bejárata feletti sziklaoromra 1936-ban állítottak kivilágított fakeresztet. Ezt a Rákosi-rendszer idején, 1951-ben ledöntötték, a templomot bezáratták és befalaztatták.

A délnyugati lankákon elterülő Jubileumi park 1965-ben, a kommunista felszabadulás huszadik évfordulójára készült el. Átadása óta a játszóteret és a virágágyásokat leszámítva nem volt felújítva.

1989-ben, a rendszerváltás után a kegyhelyet visszakapta a pálos rend. A templomot elbarikádozó betonfalat 1992-ben bontották le. Ekkor már felmerült a ledöntött kereszt visszaállításának gondolata. Az új keresztet Pomsár András építész tervezte, felállítására 2001-ben került sor.