2016. december hónap bejegyzései

Császárfa – Paulownia = Kínai császárfa

Császárfa paulownia paulownia – Kínai császárfa -Oxyfa – Smaragdfa – Ki minek árulja

császárfa
császárfa

Döntsünk most le egy tévhitet, ami a császárfa kapcsán időről időre felmerül! A császárfa egyes hibridjei a köztudatban előbukkanó téves információk ellenére nem invazívak, azaz nem szaporodnak túl. Sőt, épp ez az a tulajdonsága, ami megkülönbözteti a legtöbb magról szaporodó császárfa fától, hogy az Oxyfa csak laboratóriumi körülmények között szaporítható, és ezáltal 100%-ban kontrollálható a terjedése.

Azonban ha a császárfa múltjára kicsit visszatekintünk, azonnal megértjük, miért éri időnként ez az alaptalan vád.

Mint tudjuk, az Oxyfa egy paulownia vagy magyaros nevén császárfa fajta. A paulownia (vagy császárfa) őse eredetileg Kínából származik, ahol gyors növekedése miatt már évszázadokkal ezelőtt is közkedvelt volt. Gyakran mondják a császárfa fákra, hogy minden részük hasznosítható, de az ősi kínaiak leleményessége ezen a téren kimagasló volt, még a császárfa magját sem hagyták veszendőbe menni.

Kína nem csak a császárfa, hanem a porcelán és lassan minden őshazája lesz, ami nem kínai az hamisítvány. A császárfa magokat a szállítandó törékeny porcelánok közzé tették, így védve azokat. Így került be hazánkba is a császárfa.

Favágás – Fakivágás alpintechnikával vagy emelőkosárral – Zoldhulladekelszallitas.hu

Favágás – Fakivágás olcsón, gyorsan profiktól

fakivágás - favágás
fakivágás – favágás

Főállású tűzoltóként már több tucat favágási munkát végeztem el közel 2 évtizedes szolgálati viszonyom alatt. Hasonlóképpen a kertészeti vállalkozásomban is napi szinten végezzük az alábbi munkákat: favágás, fakivágás, zöldhulladék elszállítás, ágaprítás, ágdarálás, kertépítés, kertgondozás.

Fakivágás alpintechnikával vagy emelőkosár segítségével. Számunkra nincs lehetetlen favágás, minden körülményben helyt állunk kollégáinkkal. A fakivágás során sokszor keletkezik nagy mennyiségű zöldhulladék. Ezt kérésre ágaprítógép segítségével leaprítjuk és a keletkező aprítékot komposztáló telepre szállítjuk.

Fakivágás A-Z-ig  +36 70 334 6779

Tuskómarás kiásás helyett!

Tuskómarás lehetőségei

tuskómaró
tuskómaró

A tuskómarás történhet egytengelyes tuskómaró gép használatával. Tuskómarás egy költséghatékony megoldás a nagyméretű tuskók eltávolítására. Nem kell akkora rombolást végezni a kertben. Tuskómarás helyett lehetséges megoldás még a tuskó eltávolítása vegyszerrel. Lassú, de olcsó megoldás. Tuskómarásról bővebben olvashatunk itt!